RAFTING TÚRÁK UKRAJNÁBAN ÉS KÁRPÁTALJÁN
Ukrajnának nekivágni nagy kaland, gondolja a külhoni kalandor, de szerencsére vannak, akik a józan eszükre hallgatva nekivágnak ennek az Isteni adottságokkal bőven megáldott mégsem mondható veszélyes országnak.Tudni illik, ott is ugyan olyan emberek élnek, mint Mi, és a történelmünk is összeköt bennünket. Bárki számára önállóan is javasolható, de mivel információban szegények vagyunk, az ország pedig vizi turisztikailag óriási
lehetőségeket kínál, ezért szükséges egy megbízható háttér, akik tapasztalatokkal bírnak. Tájékoztatnak a lehetőségekről, ismerik a szokásokat,
a törvényeket és megbízhatóan sok éves tapasztalattal rendelkeznek. Tehát, túrát vezetnek!
A Magyar-Ukrán Vízitúrázók és Természetjárók csapata erre a feladatra vállalkozott! Igyekszünk minden olyan programot megmutatni, amivel közelebb kerülhetsz Ukrajna,Kárpátalja természeti és kulturális értékeinek megismeréséhez. Mindezt az aktív pihenés keretein belül szeretnénk megvalósítani, tehát túráink természet közeliek, sportosak és kihívásokban gazdagok.
Egyesületünk 1995. óta rendszeresen, megbízhatóan szervezi az ukrajnai, kárpátaljai vízi túrákat és kulturális programokat !
Milyen folyókon eveztünk már? Milyen tapasztalt evezősei vagyunk ennek a vidéknek?
Kérdezhetitek joggal ! Hiszen a jó túravezető erénye a helyismeretben és tapasztalatokban rejlik!
IME A FELSOROLÁS: - Tisza folyó
- Reka folyó
- Latorca folyó
- Borzsa folyó
- Tereblja folyó
- Sopurka folyó
- Tereszva folyó
- Fekete Tisza
- Fehér Tisza
- Viso folyó
- Prut folyó
- Cseromos folyó
- Bisztrica folyó
- Dnyeszter folyó
- Strij folyó
Te is szeretnéd ezeket a folyókat végigevezni? Hívj bennünket vagy emailben tájékoztatunk a lehetőségekről!
Információ-kontaktus: a 2011. évben
Kapcsolat: Magyar nyelven
Mobil: +36-30-974-3964 (Veres István)
Mobil: +36-30-943-5684 (Siska Zsolt)
e-mail: rafting.trecking@gmail.com
e-mail: rafting-trecking@freemail.hu
Skype (1): rafting.pryt (István)
Skype (2): elena.sumarokova (Elena)
Skype (3): siska,zsolt (Zsolt)
Kapcsolat: Ukrán nyelven (Elena Sumarokova)
Telefon/fax: +38 (03434) 21735
Mobil: +38 050 43 20 814
Mobil: +38 067 31 22 500





